Az átnevelhetetlen

Az átnevelhetetlen

Stefano Massini monodrámája, Fullajtár Andrea előadásában

2020. október 13., kedd 19:00, Katona József Színház, Sufni

Kedves nézőink!

Legutóbb két éve tartottunk meg az első úgynevezett „kihelyezett előadásunkat”, akkor a Jurányi Inkubátorházban néztük meg Babits Gólyakalifáját a Füge Produkció – TITÁNium – Miskolci Nemzeti Színház közös előadását, Papp Endre főszereplésével. A „kihelyezett előadások” célja, hogy olyan darabokat is együtt megnézhessünk, amiket nem tudunk (a hely adottságai miatt) meghívni A Harmadik Helyre, holott koncepciójában, üzenetében számunkra nagyon fontos dolgokat hordoz. Ilyen darab most

Az átnevelhetetlen
Fordította: Török Tamara és Szieberth Ádám

A darabról

2006. október 7-én, moszkvai otthona előtt meggyilkolták Anna Politkovszkaja újságírónőt. Politkovszkaja élesen bírálta az orosz vezetést az antidemokratikus kormányzás, a csecsen-orosz konfliktus háborúkkal történő rendezése, a csecsen terrorakciókra adott embertelen válaszlépések miatt. Soha egy pillanatra sem adta fel a küzdelmét egy demokratikusabb országért; sokak szerint politikai gyilkosság áldozata lett.

Stefano Massini, a kortárs olasz színház egyik legjelentősebb szerzője nem sokkal Anna Politkovszkaja halála után monodrámát írt az újságírónő cikkei és önéletrajzi feljegyzései alapján. Politkovszkaja utolsó munkája, az Orosz napló, 2018. végén Magyarországon is megjelent. Fullajtár Andrea kelti életre az elszánt és bátor, ám a rezsimmel szemben mégis védtelen újságírónőt, aki hol tárgyilagosan, hol döbbenten, hol humorral és iróniával beszél az általa átéltekről és látottakról.

Fotó: Horváth Judit

Andrea a járvány előtti utolsó vendégünk volt, akkor a Villanófény című kortárs verselőadásával érkezett közénk. Csodálatos este volt, mind az előadás mind a közös beszélgetés tekintetében. Akkor a költészet segítségével beszélt a legégetőbb kérdéseinkről, most Politkovszkaja bőrébe bújva vall szembenállásról, kitartásról, erkölcsről, rezsimekről, erőről.

A Katona színésznőjének jelenléte húsbavágóan őszinte, pillantásaiból, gesztusaiból érződik, Politkovszkaja igazságáért szólal fel egy budapesti belvárosi színpad sötétjéből. Játékában látunk egy megalkuvás nélküli asszonyt küzdeni, megtörni és újra felállni, egy valóban elhivatott újságírót, aki számára egyetlen lehetséges út létezik csupán: az igazság feltárása, bármi áron. Fullajtár Andrea előadásában a Politkovszkaja által papírra vetett valóság a mi valóságunkká is válik.

Magyar Hang

Előadja

  • Fullajtár Andrea Anna Politkovszkaja

Alkotók

  • Kálmán Eszter díszlet-jelmez
  • Török Tamara dramaturg
  • Huszár Dóra dramaturg gyakornok
  • Török Marcell videó
  • Vajdai Vilmos zenei vezető
  • Balázs Krisztián fény-hang
  • Párizs Misha hang
  • Hornung Gábor asszisztens
  • Pelsőczy Réka rendező

Külön köszönet Bodor Johannának és Keresztes Tamásnak.

Az előadás után beszélgetünk is a művésszel.

A fotók Horváth Judit munkái