Pár-ének

Pár-ének

Herczku Ágnes Bartók-estje

Herczku Ágnes népdalénekes Djerdj Tímea és Kincses Margit zongoraművészekkel 2007-ben készített lemezfelvételt Bartók Béla: Magyar népdalok énekhangra és zongorára címmel (szerk: Kelemen László), amelyen a Tíz magyar népdal, a Nyolc magyar népdal, illetve a Húsz magyar népdal című ciklusokból válogattak. A felvétel különlegessége, hogy ezek a művek most először szólaltak meg népdalénekes előadásában, olyan formában és stílushűen, amely anno megihlette Bartókot műveinek írásakor. A lemez megjelenése óta Herczku Ágnes számos koncertet és táncszínházi estet tartott, ahol e lemez anyagából kiindulva, de azt továbbgondolva fogalmazta meg újra és újra Bartókhoz és a népzenéhez való viszonyát.

A Pár-ének című Bartók-műsort Herczku Ágnes ezúttal a kitűnő fiatal zongoristával, Kiss Péterrel, valamint népzenekarral állítja színpadra. Az előadás a Bartók-népdalfeldolgozásokból indul ki, a dalok témája és hangulata köré épül a népzene is, finoman felvillantva a népzenei kapcsolódásokat, de kerülve a direkt, didaktikus megfeleltetéseket.

Herczku Ágnes fotóját Hajdú András készítette.
Kiss Péter fotóját Kondella Mihály készítette.