
Nem lehetek ennyi emberbe szerelmes!
A Four Bones Quartet és Karafiáth Orsolya közös műsora A Harmadik Hely teraszán
Igazi nyárünneplő műsorral zárjuk a gyönyörű teraszon ezt a szomorú, szinte nem is létező évadot. Felcsendülnek sajátos átdolgozásban igazi nyári slágerek is, sok játékkal, de persze sok-sok mélységgel együtt…
A szövegeket ezúttal a ház állandó műsorvezetője, Karafiáth Orsolya író, költő hozza. Lesznek versek és novellák, kis, máshol el nem mondott mesék… A zenekarral már nem ez az első műsoruk, de mindenképp ez a legújabb. A szövegek ölelkeznek a zenével, a történetek ritmusát együtt adják meg. Könnyek és nevetés – a mélyükön mindig ugyanaz lapul…
Karafiáth Orsolya
Író, költő, publicista, a Magyar Narancs kulturális rovatának vezetője. Eddig épp tíz könyve jelent meg, négy verseskötet, négy regény, és két novelláskötet. Mindig az összművészet elkötelezettje volt. Dalszövegeket is jegyez, Koncz Zsuzsától Takáts Eszteren át Charlie-ig. Musicaljét, a Macskadémont 2018-ban mutatta be a Budapesti Operettszínház. Moderátorként is működik, a mostani esten lehet hogy éppen önmagát faggatja majd?
részlet az Amikor Szécsi Pál…-ból
Four Bones Quartet
2003-as fennállása óta megfordult a világ számos országában (Angliában, Ausztriában, Belgiumban, Észtországban, Kínában, Spanyolországban). A harsona igazi elkötelezettjei Európa-szerte adnak teltházas koncerteket, emellett kimagasló eseményeken képviselik nagy sikerrel Magyarországot, és Ázsiába is visszatérő vendégnek számítanak.
Egyedi, karakteres harsonaszólók, bravúros, homogén összhangzás… Ez, ami igazán jellemzi a Four Bones Quartetet.
Badische Zeitung
Az 2011-ben megjelent Crossroads című nagylemezük kiválóan tükrözi a kvartett zenei repertoárjának sokrétűségét és változatosságát: Öt magyar kortárs zeneszerző kifejezetten az együttes számára komponált művei elkalauzolják a hallgatóságot a tangó, a jazz a folk és a komolyzene gyakran egymást keresztező világába.
Az elmúlt évtizedben számos kiváló művésszel, énekessel dolgoztak együtt, gazdagították zenei tárházukat belföldi és külföldi turnék során egyaránt, többek között: Palya Beával, Bocskor Bíborkával, Szirtes Edina Mókussal és Gereben Zitával valamint ők fújják a kiemelt koncerteken Szabó Balázzsal (Szabó Balázs Bandája) is.
Orsolyával először a MÜPA-ban bemutatott Impressziók című előadása kapcsán találkoztak.
Eddigi legnagyszabásúbb közös munkájuk a FÚJ című zenés-képes performance volt, ami 2017-ben Karafiáth Orsolya Szirén című regényéhez készült. Azóta – túl sok hazai előadáson és egy erdélyi turnén – az anyag csak egyre gazdagodott. A FÚJ-nak központi eleme az alkohol, pontosabban az alkoholtól való függés volt.
A mostani előadás anyaga egyrészt Orsolya legutóbbi, Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzent című könyvének történetein alapul, a műsor arra keresi a választ, valóban túlértékelt dolog-e a szerelem… (Ki tudna egyértelmű igennel vagy nemmel felelni?)
A négy harsonás most Ferencz László dobossal kiegészülve jön közénk, és játszanak szambát, Szécsi Pált, Duke Ellingtont, népdalt és ki tudja még milyen meglepetéseket…
A borítóképet Legát Franciska készítette.
Természetesen betartjuk a szabályokat: a jelenlegi rendelkezések szerint a rendezvények látogatásához védettségi igazolvány szükségeltetik.