Különös összefonódások estje

Különös összefonódások estje

Szabó T. Anna és Dragomán György szavai Tóth Evelin és Kézdy Luca hangjaira

2017 február 23. 19 óra

Különös összefonódások estje lesz ez.

Ének és Hegedű… Dragomán György először ebben a konstellációban hallotta Tóth Evelint és nem sokkal később, – saját elmondása szerint – az Evelin által megszólaltatott női princípium-karakter megtalálása során, végre sikerült befejeznie a már lassan egy évtizede íródó Máglyát.

Evelin pedig erről mit sem sejtve megtalálta magának Szabó T. Anna költeményeit, amelyeket énekelni kezdett. Ezen az estén mindenki együtt lesz, Dragomány György, Szabó T. Anna Tóth Evelin és a Hegedű, melyet Kézdy Luca hegedűművész fog megszólaltatni.

Négy művész, négy hang – négy különböző karakter, akiknek a közös rezdüléseiről szól majd ez a különleges találkozás.

Szabó T. Anna szavaival:

Elfogadni vagy ellenállni? Könyörögni vagy haragudni? Akarni; szeretni. Beszélni, beszélgetni. Figyelni a csendet. Szabó T. Anna verseiben a fent szabadsága és a lent gravitációs tere váltakozik, a versek emelkedő íve mindig a köznapok nehézkedési erejét kompenzálja. A dallam átlényegíti a semmitmondó szavakat, a szöveg tere visszhangos harmóniákkal telítődik, a belső sötétséget, a fenyegető ürességet átjárja az elsöprően eleven, a semmi ellenében a teljességet követelő zene.

Életem egyik legizgalmasabb zenei projektje a Tóth Evelinnel való munkafolyamat. Melankóliára hajlamos alkat vagyok, ezért a Kézdy Lucával kiegészült női energia vadsága és kérlelhetetlen szakmai elkötelezettsége sokat segített, hogy túllendüljek az alkotói holtpontokon. Meglepett és erőt adott az, hogy milyen szövegeket vagy szövegrészeket választott Evelin a kész versanyagból, és az is jó volt, ahogy új nyersanyag született a zene áradásának nyomán. Az ének és a hegedű harmóniája bátor és drámai egyszerre; erős és lágy, akár a tavaszi vizek.

Dragomán György hiperérzékeny, fegyelmezett, vicces és kíméletlen. A hangja azonnal felismerhető, de minden könyve más, holott mindegyik a szabadságról szól. Legelső regényét, A pusztítás könyvét a belső szabadság keresése, a folyamatos függelemsértés mozgatja, a sok nyelvre lefordított A fehér királyt a gyermeki akarat ereje élteti, az árvaságot és a kamaszságot tematizáló Máglyát a női rítusok, a vadság és a gyöngédség szikráztatja fel, az Oroszlánkórus című novellagyűjteményt pedig a zene mindent megváltoztató mágiája tüzesíti át.

Egyikünk állandóan mos, tereget. A másikunk állandóan kenyeret süt. Az egyikünk kedvenc helye a függőágy a kertben. A másikunknak a suttyomban beszerzett babzsákfotel. Egyikünk minden újat megtanul. A másikunk még egy használati utasítást se bír elolvasni.
Egyikünk felolvasta a másiknak a Tarzant és a Svejket. A másikunk a Harmonia Caelestist és az egész Gyűrűk Urát angolul. Egyikünk szeret videojátékokat játszani, a másikunk csak párszor játszott a kínai csajjal a verekedős játékban, muszájból.
Filmeket nézünk – tíz évig dolgoztunk együtt a Cinema magazinnak. Filmeket írunk fejben. Elmeséljük az álmainkat. Biztatjuk és hallgatjuk a fiainkat.
Utazunk – inkább külön, mint együtt, megyünk, ahova hívnak. Telefon a Templomhegyről, email Koreából, SMS Kínából, Skype Finnországból. Láttam neked valamit. Hoztam neked egy gyűrűt, egy szakácskönyvet, egy grill-lapátot. Rendeltem neked egy cipőt szülinapodra.
Autózunk, beszélgetünk. Kirándulunk, beszélgetünk. Játszunk a fiúkkal, beszélgetünk. Főzünk, beszélgetünk. Fordítunk, beszélgetünk. Írunk, beszélgetünk. Álmunkban is beszélgetünk.

Részlet a Könyvesblog számára született Egy: kettő című írásból, mely kettőjükről szól

A művészekkel az előadás után Karafiáth Orsolya beszélget.