Harcsa Veronika és Razvaljajeva Anasztázia Debussy-estje

Harcsa Veronika és Razvaljajeva Anasztázia Debussy-estje

2017 november 23.

Csütörtök, 19 óra

Tavaly októberben A Harmadik Hely a Harcsa Veronika–Gyémánt Bálint duóval és Térey Jánossal „nyitotta meg a kapuit”. Ennél fantasztikusabb indulást nem is álmodtunk. Nagy örömünkre a művésznő ismét elfogadta a meghívásunkat.

A sokoldalú zenei érdeklődésű énekesnő a koncerten legújabb partnerével, a hárfaművész Razvaljajeva Anasztáziával lép színpadra. A hárfa-ének duó a 2018-ban éppen száz éve elhunyt Claude Debussy legszebb dalait öltözteti új köntösbe. A formákkal folyton merészen kísérletező Debussy-nek Paul Verlaine és más költők verseire írt műveit a zeneszerzőhőz méltó bátorsággal és újító szándékkal hangszerelte át a két fiatal zenész. A hárfa légiessége és a sotto voce, vagyis a klasszikusnál halkabb énektechnika új oldalát mutatja meg a jól ismert daloknak.

Razvaljajeva Anasztázia 1986-ban született Oroszországban, 1993 óta Magyarországon él. Hét évesen kezdett el hárfázni, édesanyja, Gorbunova Natalia volt az első tanára, majd nyolc éves korától Felletár Melindánál tanult a Szegedi Liszt Ferenc Konzervatóriumban. 2011-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol Vigh Andrea irányításával végezte tanulmányait. 2010-ben bekerült a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nagyszabású tehetséggondozó programjának és 2014-ben a Zeneakadémia karrierirodájának négy kiemelt támogatottja közé. 2011-ben Junior Prima Díjat kapott. 2011 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának (DLA) hallgatója, 2012 szeptemberétől hárfa tanársegédként dolgozik a Zeneakadémián. 2015-ben Fischer Annie ösztöndíjban részesült.

Anasztázia rendszeresen ad szóló- és kamaraesteket. Jelenleg két állandó kamaraegyüttese van két kiváló klasszikus zenésszel: a SeRa (szaxofon és hárfa) duó Seleljo Erzsébettel, illetve a Musiciens Libres (hárfa és gitár) duó Környei Miklóssal. Szaxofon­hárfa felállásban főként magyar kortárs zeneszerzőkkel dolgoznak, gitár­hárfa duója pedig inkább a hangszerelésre specializálódott ­ Bachtól Bartokig terjedő időintervallumban született művek saját átiratait szólaltatják meg hangszereinken.

Széleskörű repertoárja a barokk zenétől a kortárs zenéig terjed. 2013-ban bemutatta Solti Árpád Hárfaversenyét a Budapesti Vonósokkal, 2014-ben Terényi Ede Jazz Hárfaversenyét a Pannon Filharmónikusok kíséretével a pécsi Kodály Központban és a MÜPA Bartók Béla hangversenytermében, 2015-ben Karosi Bálint Hármasverseny gitárra, hárfára és cimbalomra c. művét mutatta be az Anima Musicae Kamarazenekar kíséretével a Zeneakadémia Solti termében, 2016-ban pedig ugyanott a Liszt Ferenc Kamarazenekarral adta elő Parish-Alvars e-moll Concertinoját.

Forrás: a művész weboldala

A mostani alkalom több mint koncert. Az elhangzott produkciót most workshop követi, megismerkedhetünk ezzel a rejtélyes hangszerrel, és azzal a módszerrel, ahogy ez a két fantasztikus művész dolgozik.