Hajdu Szabolcs Maraton A Harmadik Helyen: Ernelláék Farkaséknál

Hajdu Szabolcs Maraton A Harmadik Helyen

Ernelláék Farkaséknál

Kedves vendégeink! Az előadás a koronavírus-járvány újbóli felfutása miatt sajnos elmarad. A már megvásárolt jegyek árát természetesen minél hamarabb visszafizetjük. Reméljük, a veszély elmúltával hamarosan újra találkozunk.

Három napon át (november 17–18–19) egy igazán egyedülálló eseménysorozatnak ad otthon a jól ismert, mégis mindig más és más arcát mutató terünk! Három egymást követő napon a híres trilógia egymás után lesz megtekinthető – erre még sehol nem volt példa. És mindegyik előadás után közösen beszélgetünk a darabokról – és általuk a közös életünkről, amit olyan kíméletlenül, olyan elemző pontossággal mutatnak be.

A történetek nem kapcsolódnak szorosan össze, de a karakterek és a témák szintjén nagyon sok áthallás van, tulajdonképpen az előadások egymásra mutatnak, egymást egészítik ki. A történetek főhősei középkorú párok, akik a lehető leghétköznapibb, de az adott életszakaszban mégis megoldhatatlannak tűnő problémákkal küzdenek. Ez a tehetetlenség ingerültséget, kétségbeesést szül, és a színdarabok során rendszerint párkapcsolati válságot idéz elő.

A darabokra külön-külön, és egyben is (ez adja szerintünk a tökéletes egymásra hangolódás élményét!) lehet jegyet venni. Elképzelésünk szerint az esték által minket érő erőteljes hatások még inkább megdolgozzák a lelkünket, és a beszélgetésekben így szintet tudunk lépni.

Megpróbálunk magunkról beszélni. A vágyainkról, a kételyeinkről, a szorongásainkról. A hétköznapjainkról, a családról, a gyerekekről, a szüleinkről. Talán ha magunkról beszélünk, sok mindenki másról is beszélünk. Nem vagyunk különlegesek. A problémáink hasonlóak. A dolgok itt vannak körülöttünk csak meg kell ragadni őket, és elmesélni valahogy. Filmen vagy levélben, buszmegállóban vagy telefonon mindegy. Most színházban. Hagyjuk a formaságokat, csak beszéljünk, mondjuk el, amíg tudjuk, amíg lehet. Adjunk hírt egymásnak, egymásról.

Hajdu Szabolcs az előadásról

Ernella, Albert és 10 éves kislányuk, Laura egy évvel ezelőtt a jobb megélhetés reményében elhagyják az országot, de Skóciában nem boldogulnak, ezért hazajönnek. Az éjszaka közepén beállítanak Ernella nővéréhez, Eszterhez. Eszter férjével, Farkassal és 5 éves kisfiúkkal, Brúnóval jobb egzisztenciális körülmények között élnek Ernelláékkal szemben, akik komoly anyagi problémákkal küzdenek. A két család között soha nem volt igazi összhang. Ezt csak Eszterék érzik, Ernelláék szeretnek Eszteréknél lenni, pedig semmiben sem értenek egyet. A kérdés, hogy a két család hogyan és meddig tudja elviselni egymást Eszterék albérletében.

Alkotó

  • Hajdu Szabolcs író és rendező

Előadják

  • Pető Kata
  • Tankó Erika
  • Hajdu Szabolcs
  • Szabó Domokos
  • Wrochna Fanni
  • Gelányi Imre

Produkció

  • Rendezőasszisztens Rezek Bori
  • Fény/hang Vereb Szabolcs
  • Produkciós vezető Eszes Fruzsina

Támogatók

NKA, B32 Galéria és Kultúrtér, Kugler Art