Testidő

Testidő

Ágens, Kiss Noémi és Lovas Rozi estje

2017 október 12.

Októberben egy zsigerekig ható zenés esttel szeretnénk meglepni mindenkit. Egy olyan performance készül, ami három erőteljes alkotó összjátékából bomlik ki. Az előadás Kiss Noémi írásai köré szerveződik, ezt öleli körbe zenével, testtel, hanggal és némasággal a két előadóművész, Ágens és Lovas Rozi.

Összesimul szöveg és ének, a direkt erre az estére összeállított műsor egyszerre fókuszál mindhárom művészre, felmutatja eddig talán nem látott arcukat. Az előadás Noémi legutóbbi két regényére, az Ikeranyára és a Sovány angyalokra épül, ebből nyílik ki az ajtó, ami ennek a három karizmatikus nőnek a világába elvezet.

Kiss Noémi – fotó: Stiller Ákos

Kiss Noémi bátor és sodró szövegei a peremvidékre visznek, átmeneti állapotokat mutatnak meg, a női létezés formáiról és határairól szólnak.

Ez az írásmód pezsgetőn érzéki, ebben a könyvében a szó testi értelmében erotikus – nem sokat lehet szublimálni, mikor ikerbabákat táplál, cipel, nekik, a kis szenteknek fej az asszony, és kétóránként asszonyállattá változik át. A száj, a mell, a gyomor, az ülep, az angyaltalpacskák, melyek még nem fogtak talajt – mind relief-szerűen kidomborodnak ebben a csöppet sem zavartalanul triáluniós, hanem nagyon is drámai, zaklatott világban.

A Magyar Narancs az Ikeranyáról

A sovány angyalok kicsik és kiszolgáltatottak. Verést érdemelnek. Átvágják az embert. Hitegetnek. Azt mondják úgy lesz, és mégsem. Mindenhol ott vannak: meddőségi klinikán, koraszülött osztályon, diófalevéllel borított nyirkos iskolaudvaron. Nem az öröm hírnökei. Gyerekek helyett csak fájdalmat osztogatnak nem létező puttonyukból. Kiss Noémi Sovány angyalai legalábbis ilyenek.

Barcza Réka: Sovány angyalok potyognak az égbőlLibrarius

Ágens
Ágens – fotó Bánhidai László
Ágens színpadi művészetében az nyűgöz le sokadszor is, ahogyan a hétköznapit, a mindannyiunk által megtapasztaltat gyúrja és alakítja, hajlítja és tömöríti saját kénye-kedve szerint. Ágensnek van egy tulajdonsága, ami különösen rokonszenvessé teszi mennyet-poklot megjáró vállalkozásait: bármilyen erős vízióval (másképp: határozott véleménnyel) is rendelkezzék bármelyik „mániájáról”, (…) azt sosem erőlteti ránk, nézőkre. Határozott mozdulattal invitál egy tágra nyitott ajtó felé, hogy aztán a labirintussá növesztett szobában azzal szembesüljünk, hogy számolhatatlan kijárat közül lehet (de nem kell) választanunk. – írja Ágensről Jászay Tamás egy kritikában.
Lovas Rozi
Lovas Rozi – fotó: Csizik Balázs

Lovas Rozi a POSZT-on már kétszer is elnyerte a legjobb harminc év alatti színésznő díját. Elmondható, hogy 2014 is az ő éve volt, a POSZT elismerése mellett a Városmajori Színházi Szemle legjobb női főszereplő díját (Tóth Flóra alakításáért A tanítónő című előadásban; Budapesti Nyári Fesztivál) a Színikritikusok díját, mint a legígéretesebb pályakezdő is megkapta, valamint átvehette a Junior Prima díjat színház- és filmművészet kategóriában. Indulása óta láthattuk filmekben, sorozatokban, színpadon, zenekarával énekel is. Jelenleg a Radnóti Színház társulatának tagja.

Kiss Noémi, Lovas Rozi, Ágens
Kiss Noémi, Lovas Rozi, Ágens
Hogy miért szeretem őket? Nem is szeretem, rajongok! Ágens konokul önmagából, testéből és könnyeiből építkező világszínháza lenyűgöző. Szelíd hús, és totális hang. Szerelem, szexualitás, zene és írás nála mindig felfokozott hangon telíti el a színpadot. Kong és üt. A nézők néha alig kapnak levegőt, máskor pedig nyílt szívvel hallgatják. Ágens a mai magyar színház legdühösebb előadója.
Rozi felperzseli a színpadot. Képes tüzet játszani, és csobogó vizet fakasztani. Csorogni, bábujjon járni. Folyton alakítja magát, formálja, újragondolja. A lábujjától a hajszáláig, minden testrészével játszik. Dinamikus játéka makacsul tudatos, finom és erőteljes, ő ma a színésznők földi angyala.

Kiss Noémi Ágensről és Lovas Roziról