Lámpafény

Harcsa Veronika csak nagyon finom szavakkal körülírható jelenség. Azt is nehéz lenne meghatározni, pontosan milyen stílusban alkot. Ha nagyon kell meghatározás, mindenképpen a dzsesszből indulunk, ám innentől megfoghatatlan az a szabadság, ami a munkáit jellemzi. Veronika folyamatosan koncertezik, járja a világot Bin Jip nevű formációjával és a Gyémánt Bálinttal közös akusztikus duójával.

„Vers és dráma, verses regény, misztérium, drámai költemény… Sziklakórház, Katona József és Nemzeti Színház; számtalan díj, közte Babérkoszorú, Lovagkereszt… 17 kötet, 13 színházi bemutató: komplett életmű – másnál. Egy debreceni költőjelölt, ahogy percek alatt meghódítja Budapestet – s eszében sincs, hogy megpihenjen. Követői vannak. Mi több: epigonjai. Úgy fiatal, hogy már-már klasszikus.”  – írták róla a MÜPA Literárium sorozatának beharangozójaként, még 2012-ben.

S hogy miért épp innen idézek? Mert Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint és Térey János a MÜPÁ-ban lépett először együtt színpadra, itt történt meg először, hogy a duó megzenésítette a költő verseit.  „Érdekes lesz látni, hogy a Térey-hangzás hogyan egyeztethető össze a megnyílt, könnyű lélekkel való dúdolgatással” – ajánlotta a később önálló produkcióvá váló műsort a Magyar Narancs. A Harmadik Helyre Veronika, Bálint és János elmozdul egy kicsit az eddigiektől, ráadásul a produkció után beszélgetünk is a velük zenéről, irodalomról és egymásra hangolódásról is

K.O.: Amikor összegzel magadban, gondolom az emlékek között is próbálsz úgymond rendet rakni. Tudom, hogy művészként nemcsak az érzelmek érdekelnek, hanem nagyon fontos számodra, hogy egy dalban legyen történet is. Folyamatosan úton vagy, állandóan élmény-közelben. Vezetsz naplót?
H. V.: Ritkán, félévente egyszer, ha írok bele. Ezzel együtt is nagyon érdekes olvasmány, most a kezembe került egy régi naplóm. Napi szintűt sajnos nem vezetek, talán bele kellene fognom, mert a történeteim tényleg alapvetően fontosak számomra, hiszen nem zeneszerző, hanem dalszerző vagyok, ami a sztorikról szól, amik néha nagyon konkrétak. Néha egy barátom van a középpontjukban, sokszor személyes történetek, magánéletiek. Számomra ezek a legkönnyebben feldolgozható témák.

K.O. : Akkor neked ez a naplód.
H. V.: Igen, naplópótlékok. Ám ennek van jó, meg rossz oldala is. Terápiaként is működik nálam a dalírás, kiírom magamból, tárgyiasítom a fájdalmamat, sok nehéz helyzeten segített már át, hogy leültem a zongorához és megpróbáltam feldolgozni, ami velem, bennem történt. A negatív, hogy utána el kell énekelnem sok százszor. Érdekes érzés, amint koncertről koncertre visszapörgetek olyan eseményeket, amik egykor nehezek voltak. De ez mélyít is az élményen, azt is meg tudom élni, mennyivel könnyebb ma már elénekelni egy mondjuk négy éve megélt bánatot. Érdekes tapasztalat, hogy ma már máshogy tekintek ugyanarra a történetre.