Ha már szögekbe léptem…

Ha már szögekbe léptem…

Meszléry Judit estje Dienes Eszter verseiből

2018. szeptember 13., csütörtök, 19 óra

  • Rendező Telihay Péter

Hogy ki volt Dienes Eszter? Egy andalúz, alkoholista Lolita a derékig erő alföldi sárból. Traktoristák babája, patak partjára vetett tátogó aranyhal, szerelmes asszony, kiskunsági Carmen. A Halál angyala és démona, cserzett lábú téeszcseléd… Rajongó költő mindenek előtt. Meszléry Judit pedig egy csoda, ahogy Dienes verseibe bújva sorsközösséget vállal.

Dienes Eszter Kunhegyesen született 1949. május 5-én, Csörögi Eszter néven. Kezdetben népművelő volt, majd könyvtáros lett. Ladányi Mihály költő egykori pálya- és élettársa. 1975-től ír verseket.

Önmagáról írta

Édesapám írástudatlan kubikus volt, édesanyám takarítónő. Köszönöm nekik, hogy írástudó lettem. Verseket későn, huszonhétéves koromban kezdtem írni, amikor válásom során négyéves kisfiamat férjemnek ítélte a bíróság. Ekkor már szüleim nem éltek. Odahagytam szülőfalum, Kunhegyest és messzi útra indultam. Törökszentmiklósig jutottam. Magányom az élet, a világ, az emberi sorsok olyan összefüggéseit láttatta meg velem, melyekre régen nem figyeltem oda. És elkezdtem írni. Egyszer csak ott állt a píron egy vers. Kicsit kótyagos volt, kicsit idétlen. Másnap igazítottam rajta, és ezt harmadnap is megtettem. Lett valamim, ami az enyém volt. Nekem a vers sors, játék, katarzis, döbbenet, falat kenyér. Verseket írok magamnak, másokért.

Részlet egy verséből

Nézem a gatyát. Édes, édes Dienes Eszter! Kibabráltál a szerelemmel. Ágyékomban sovány, éhes macska dorombol, odébb cseszem. 100 évvel utánad, Kedvesem. Ki elszegődtél Isten főpohárnokának idd ki borod, te részeges! Idelent karmos szelek fújnak, postán küldöm az ingedet.

Telihay Péter a darab keletkezéréről

Hónapok óta néztem, hogy Judit különböző versdarabkákat oszt meg a facebookon…jobbakat, rosszabbakat, érzelgőseket, karcosan durvákat, szexuálisakat és fájdalmasan meddőeket, impotencia és habzó, forró nedvesség bugyborékolt ezekben a nyughatatlan kis töredékekben, amelyekről nem lehetett tudni, kicsodák, micsodák, ki írta őket ,írta-e őket egyáltalán valaki, vagy csak az ő képzeletéből, magányából, ifjúságából, kegyetlenségéből, játékosságából, léhaságából és szentségéből gyöngyöztek elő, akár egy szétrobbant lázmérőből a higanybuborékok… Aztán udvarolni kezdett nyilvánosan jobbra-balra, hogy hát kéne neki valaki, aki ezt a sok töredéket,amelyekről kiderült, hogy versek is vannak mögöttük, valami rend szerint segít neki előadni, színpadra, közönség elé vinni… Na,és akkor kibotorkált hozzám, a vérpiros Hondájával (Jazz), hetente kétszer és gyepáltuk egymást… És akkor ez meglett, mert ő akarta és aztán már én is akartam…

Meszléry Judit az élet szerelmésének vallja magát. Talán ettől is olyan drámaiak, erősek, magukkal ragadóak a színpadi figurái. Egy interjújából idézve:

Természetes, hogy színésznő lettem, pedig senki nem mondta, senki nem tanácsolta. (…) A fantázia a színészetben rendkívül fontos, mert nem az a művészet, ha beállítanak valahogy valahova, hanem az, ha te kitalálod, elképzeled, megtalálod a figurát. (…) Az igazi alakításokat az teszi naggyá, hogy ösztönös, aktív állapotot idézel fel magadban. Nem reprodukálsz, hanem aktívan éled meg magadat abban a helyzetben, ám ez nem megy egyik napról a másikra. Nekem volt szerencsém orosz rendezővel találkozni, akik ezt úgy nevezik, hogy van a szerep és a színész között egy távolság, amit a próbák folyamán össze kell hozni. Se nem belebújsz valaki szerepébe, se nem magadra húzod, hanem a kettő egyszer csak összeérik.

Sándor Erzsi így írt az előadásról:

Dienes Eszter önmagához kegyetlen költői világa és Meszléry pokoli tudása az emberi kapcsolatokról és a világról, mindezek tényleg katartikusan kapcsolódnak össze.

Az előadás után rendhagyó módon Artner Szilvia Sisso, újságíró, a Pimasz angyalok rivaldafényben versszínházi sorozat szerkesztője beszélget a művészekkel.