Ha már szögekbe léptem…

Hónapok óta néztem, hogy Judit különböző versdarabkákat oszt meg a facebookon…jobbakat, rosszabbakat, érzelgőseket, karcosan durvákat, szexuálisakat és fájdalmasan meddőeket, impotencia és habzó, forró nedvesség bugyborékolt ezekben a nyughatatlan kis töredékekben, amelyekről nem lehetett tudni, kicsodák, micsodák, ki írta őket ,írta-e őket egyáltalán valaki, vagy csak az ő képzeletéből, magányából, ifjúságából, kegyetlenségéből, játékosságából, léhaságából és szentségéből gyöngyöztek elő, akár egy szétrobbant lázmérőből a higanybuborékok… Aztán udvarolni kezdett nyilvánosan jobbra-balra, hogy hát kéne neki valaki, aki ezt a sok töredéket,amelyekről kiderült, hogy versek is vannak mögöttük, valami rend szerint segít neki előadni, színpadra, közönség elé vinni… Na,és akkor kibotorkált hozzám, a vérpiros Hondájával (Jazz), hetente kétszer és gyepáltuk egymást… És akkor ez meglett, mert ő akarta és aztán már én is akartam…

Természetes, hogy színésznő lettem, pedig senki nem mondta, senki nem tanácsolta. (…) A fantázia a színészetben rendkívül fontos, mert nem az a művészet, ha beállítanak valahogy valahova, hanem az, ha te kitalálod, elképzeled, megtalálod a figurát. (…) Az igazi alakításokat az teszi naggyá, hogy ösztönös, aktív állapotot idézel fel magadban. Nem reprodukálsz, hanem aktívan éled meg magadat abban a helyzetben, ám ez nem megy egyik napról a másikra. Nekem volt szerencsém orosz rendezővel találkozni, akik ezt úgy nevezik, hogy van a szerep és a színész között egy távolság, amit a próbák folyamán össze kell hozni. Se nem belebújsz valaki szerepébe, se nem magadra húzod, hanem a kettő egyszer csak összeérik.

Dienes Eszter önmagához kegyetlen költői világa és Meszléry pokoli tudása az emberi kapcsolatokról és a világról, mindezek tényleg katartikusan kapcsolódnak össze.