Egyszóval: élet

Egyszóval: élet

Egy este Vágvölgyi B. Andrással

2019. november 14., csütörtök, 19:00

Az első talk show A Harmadik Hely történetében! Vendégünk a sokoldalú Vágvölgyi B. András, aki

épp csak akasztott ember nem volt. Viszont alapított lapot (Magyar Narancs, 1989), írt egy tucat könyvet, csinált pár filmet, köztük a Kolorádó Kidet (2010), lakott néhány földrészen New Yorktól Tokióig, legutóbb Erdélyben múlatta felsőoktatással a csermelyléptű időt.

Vágvölgyi csodálatos mesélő, politikai és kulturális kommentátor. Benne volt mindig a dolgok sűrűjében, elég csak életrajzának erre a szegletére vetni pillantásunk:

1988-ban a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete a Fidesz (1988–1993) tagja és az SZDSZ egyik alapítója. 1989-ben Nagy Imre újratemetésének sajtófőnöke.

És nézzük csak tovább a kivonatolt névjegyét!

Vágvölgyi B. András író, újságíró, filmrendező, egyetemi oktató, szociológus, jogász. Tanult Szegedtől a Harvardon át Tokioig a szociológiától kezdve a filmes tanulmányokig rengeteg mindent. Nála minden csak „többek között”. Dolgozott a Soros Alapítvány Oral History Archívumától kezdve a Gusto magazin főszerkesztőségén át az egyetemi tanárságig több fontos helyen, fontos pozícióban. Nagy sikerű könyvei (Narancs Blue, Tokyo underground – három kiadást ért meg eddig – Tarantino mozija, stb…) és filmjei (például a Kolorádo Kid) mellett hozzá köthető a Hunter S. Thompson kultusz is hazánkban, ő fordította le ugyanis a Félelem és reszketés Las Vegasban című alapművet. Nem mellesleg jóban is volt az öreggel.

Szó lesz természetesen nagyszerű könyvének, az 1989-nek az új megjelenéséről is. Az előző kiadás fülszövege szerint

Sokan, sokféleképpen írtak már 1989-nek a magyar politikára és a világtörténelemre gyakorolt hatásáról.

Vágvölgyi az események akkor ifjú mellékszereplője és tanúja másfelől támad: a hidegháború végéből közelít a magyar rendszerváltás felé.

Műfajt teremt és műfaji határokat ír újra. Naplóregény és ponyvalektűr, kém- és rémregény telis-tele értékvezérelt és hedonista fiatalokkal, politikusokkal és ügynökökkel, ideológiák párharcával és eszmetörténeti vitákkal, konkrét fejlődéssel és hamisreménnyel, nagyszerűséggel és pitiánerséggel: egyszóval élettel.

Hogy miben más az új munka? Erről is lesz szó.

Október 10-től van placcon, a 2009-es könyv második, átdolgozott, szűkített kiadása mondja a szerző – a dokumentumregényből most a hangsúly a regényen és nem a dokumentumon van, történész, szociológ, politológ hallgatóknak továbbra is az első verzió ajánlott!

Vágvölgyi B. Andrással Karafiáth Orsolya beszélget.